Alapítványunk hírei, cikkei

Sok szülőben él egy halk, de makacs bűntudat: „Túl sokat van képernyő előtt a gyerekem.”
És közben ott a másik hang is: „De legalább mesét néz, hallgat, olvas…”

A digitális mesekönyvek ma már a mindennapjaink részei. Ott vannak a telefonunkon, a tableten, utazás közben, várótermekben, sőt sokszor az esti mese helyén is. De vajon valóban mesélnek? Vagy csak elfoglalnak?

A válasz nem fekete-fehér, és nem is a képernyőről szól igazán.

Nem a formátum a kérdés, hanem az élmény

A mesék mindig alkalmazkodtak a korhoz. Volt idő, amikor csak szóban léteztek, később könyv lett belőlük, ma pedig digitális formában is elérhetők. Önmagában az, hogy egy történet képernyőn jelenik meg, még nem teszi „rosszá”.

A gond ott kezdődik, amikor a mese elveszíti a lényegét.

Egy jó mese lelassít. Teret hagy. Kérdéseket nyit. A gyerek nem csak nézi, hanem benne van. Ha viszont a történetet folyamatos animációk, kattintható elemek és hanghatások szakítják meg, akkor a figyelem nem a mesére, hanem az ingerekre irányul. Ilyenkor a gyerek nem elképzel, hanem reagál.

És ez nagyon nem ugyanaz.

Amikor a digitális mese valóban segít

Vannak helyzetek, amikor a digitális mesekönyv kifejezetten jó megoldás. Egy hosszú utazás során, egy kórházi várakozás közben, vagy akkor, amikor egy gyereknek a felolvasott, nagyítható szöveg teszi elérhetővé a történetet. Ilyenkor a képernyő nem helyettesít, hanem kaput nyit.

Ugyanez igaz akkor is, ha a digitális mesét nem „odaadjuk”, hanem együtt használjuk. Amikor a szülő felolvas, megáll, kérdez, beszélget. Amikor a mese nem háttérzaj, hanem közös figyelem. Ebben az esetben a gyerek ugyanazt éli meg, mint egy könyvnél: kapcsolatot.

Amikor viszont nem működik

A digitális mesék legnagyobb veszélye nem maga a képernyő, hanem az, hogy túl sokat csinálnak helyettünk. Felolvasnak, animálnak, szórakoztatnak – miközben a gyereknek nem kell elképzelnie, kérdeznie, várnia.

Különösen igaz ez az esti mesékre. Az elalvás előtti időszaknak nyugalomra lenne szüksége, nem fényre és ingerre. Ilyenkor a képernyő nem segít megérkezni a történetbe – inkább kint tartja a gyereket.

És talán a legfontosabb: a mese nem csupán történetátadás. A mese egy kapcsolatban születik meg. Ha a képernyő ezt a kapcsolatot kiváltja, akkor nem mesél, csak tartalmat szolgáltat.

Könyv vagy képernyő? Rossz kérdés.

A valódi kérdés inkább ez:
Mi történik a gyerekkel a mese közben?

Figyel? Kérdez? Elmerül? Kapcsolódik?

A Meskete Alapítvány szemlélete szerint a mese ereje abban rejlik, hogy élő, személyes és időt ad. Ebben a nyomtatott könyv pótolhatatlan – de a digitális forma is lehet eszköz, ha nem felejtjük el, mire való a mese valójában.

Nem arra, hogy lefoglaljon.
Hanem arra, hogy jelen legyünk.

Egy gondolat a végére

Nem baj, ha a gyerek néha képernyőről hall mesét.
Az baj, ha soha nem tapasztalja meg, milyen az, amikor egy történet csak neki szól, egy hangon, egy ölelésben, egy könyv fölé hajolva.

Mert innen vezet az út a könyvekhez.
És végső soron egymáshoz is.